Egy szép napon Micimackó feltalpalt az erdő szélére, meggyőződni róla, hogy Róbert Gida barátját érdeklik-e még egyáltalán a Mackók. Reggelizés közben (reggelije egyszerű lépes mézből állott, amelyre lekvár volt kenve, utóbbi elég vastagon) új verset költött. A vers így kezdődött:
Daloljatok a kedvemér',
csak ennyi, mit egy medve kér.
Mire ennyire jutott, megvakarta a kobakját, s azt gondolta, hogy ez kezdetnek nem rossz - de mi legyen a folytatása? Énekelni próbálta, de nem stimmelt. Arra gondolt, hogy talán gyorsan elénekli az első sorokat, arról eszébe jut a harmadik és a többi. Ez sikerült is a következő módon:
Daloljatok a kedvemér',
csak ennyi, mit egy medve kér.
Mit érdekel engem, hidegem lesz vagy melegem,
csak a mézből, a mézből legyen sokam és elegem.
Nem érdekel a naptár képe,
sokkal inkább a kaptár népe.
Jeget hoz vagy esőt vagy dért és harmatot,
minden adagból nekem juttassatok egy harmadot.
S daloljatok a kedvemér',
csak ennyi, mit egy medve kér.
Annyira meg volt elégedve ezzel a versikével, hogy végigdúdolta vele az utat. Már-már aggódni kezdett, hogy az utolsó sorok hatása alatt képes volna visszafordulni azért a "harmadért", azért ezt a részt csak hümmögve mondta a kísértés ellen.
Róbert Gida a háza előtt ült, nagyban erőlködve, hogy vízhatlan halinacsizmáját felhúzza. Meglátva a halinacsizmát, Micimackó mindjárt tudta, hogy nagyobb szabású Kaland készül, éppen ezért mancsa belső lapjával letörölte a mézet orra hegyéről, és kihúzta magát, hogy készen álljon, bármi történjék.
- Jó reggelt, Róbert Gida! - kiáltotta harsányan és harciasan.
- Szervusz, Micimackó! Nem megy fel a csizma.
- Kellemetlen - mondta Micimackó.
- Nem támasztanád a hátad a hátamnak? Ugyanis folyton hanyatt bukom a nagy erőlködéstől.
Micimackó leült, nekifeszítette lábát egy buckának, hátát Róbert Gidának, és Róbert Gida néhány erőteljes rántással végre sikeresen felhúzta a csizmát.
- Ebben maradunk - jegyezte meg Micimackó. - Most mi lesz?
- Most az lesz, hogy felfedező utat szervezünk - mondta Róbert Gida, miközben felállt, leporolta magát, s köszönetet biccentett.
- Tejfelezőt? - kapta el a szót Micimackó mohón. - Amennyire emlékszem, még soha nem vettem részt tejfelezésben.
- "Felfedezőt" mondtam, ostoba kis medvém. F-et mondtam, nem T-t.
- Aha! - bólintott Mackó. - Értem. - De nem mondott igent.
- Felfedezzük az Északi-sarkot.
- Nagyszerű! - vigyorgott Mackó. - Régi tervem! Izé - mi az, hogy Északi-sark?
- Északi-sark? Na hallod, azt se tudod? Hát az a dolog, amit fel szoktak fedezni - tette hozzá Róbert Gida gyorsan és könnyedén, maga se lévén egészen biztos a dolgában.
- Értem! - mondta Micimackó. - És a medvék erre alkalmasak?
- Hogyne! És Nyuszi és Kanga és mindannyian. Nahát, ezt kell érteni felfedezés alatt. Okosabban is tennéd, ha fellármáznád a társaságot, míg én rendbe szedem a puskámat. Élelmezést is viszünk magunkkal.
- Micsodát?
- Amit enni lehet.
- Természetesen - mondta Mackó, mert ezt értette. - Csak azért kérdeztem, mert véletlenül úgy értettem, "élelmezést" mondtál. Már futok is! - És eltalpalt.
Nyuszi volt az első, akivel találkozott.
- Hé, Nyuszi! - kiáltotta. - Te vagy az?
- Tegyük fel, hogy nem - mondta Nyuszi. - Ez nagyon érdekes lenne.
- Üzenetem van számodra.
- Majd átadom magamnak.
- Elmegyünk mindannyian egy nagy tejfelező útra Róbert Gidával.
- És ha már elmegyünk, mi lesz? Mi az a tejfelezés?
- Valami csizmadolog, úgy sejtem.
- Aha.
- Igen. És valami sarkot fogunk felfedezni. Nem tudom, mifélét, és minek akarjuk felfedezni...
- Milyen ostoba vagy! Hát ha csizmadolog, akkor nyilván a csizma sarkáról van szó, azt fedezzük fel.
- Az lehet, látod. És viszünk magunkkal élel... izét, de ne ijedj meg, az ennivaló. Szaladok Malackáért, te meg kerítsd elő közben Kangát.
Faképnél hagyta Nyuszit, és Malackához talpalt.
Malacka a padlón ült, boldogan fújdogálta egy pitypang pihéit, és közben mondogatta a szokásos verset, hogy most vagy a nyáron vagy jövőre vagy sohase lesz meg az a dolog, amire gondolt. Éppen ott tartott, hogy sohase, és most azon törte a fejét, mire is gondolt, reménykedve, hogy az valami rossz dolog volt. Ekkor toppant be Mackó.
- Malacka - kiáltotta izgatottan már a küszöbről -, elmegyünk mindannyian tejfelezni, és elemózsiát is viszünk! Keresünk valamit.
- Mit? - mondta Malacka aggodalmasan.
- Valamit.
- De nem valami Szenvedélyeset?
- Ilyesmit nem emlegetett Róbert Gida. Azt mondta, nincs benne T, hanem F van benne.
- Az baj - mondta Malacka elkomolyodva. - Az "fogat" jelent, nagy, éles fogakat. De ha Róbert Gida vezet bennünket, nem félek.
Fél óra alatt együtt voltak mindannyian az Erdő szélén, és a Tejfelezés elindult. Elöl ment Róbert Gida Nyuszival, aztán Malacka és Micimackó - sorban utánuk Kanga, Zsebibabával a zsebében, majd Bagoly, utóbb Füles. A menetet Nyuszi rokonsága és üzletfelei rekesztették be.
- Én nem szóltam nekik - vonogatta a vállát Nyuszi. - Maguktól jöttek. Mindig ezt csinálják velem. Egyébként hadd meneteljenek a végén, Füles után.
- Ami engem illet - mondta Füles -, ezt nem tartom elintézhetőnek. Én nem akartam részt venni ebben a tejfe... izében, nekem Micimackó mondta, én csak azért vagyok itt, hogy engedelmeskedjek. Mindenesetre itt vagyok, és ha már a végére kerültem ennek a tejfe... vagyis, amiről szó van... akkor maradjak csak a végén. Csak annyit óhajtok ehhez hozzátenni, hogy engem kissé feszélyeznek Nyuszi rokonsága és üzletfelei, mert ha ezek egy folyton itt zümmögnek és zúgnak a fülem körül - akkor ez nem tejfe... akkor ez egy Zenebona. Csak ezt óhajtottam megjegyezni. Nincs mit. Bocsánat.
- Tudom, mit akar Füles - mondta Bagoly. - Az én véleményem...
- Senkinek a véleményére nem vagyok kíváncsi - mondta Füles. - Én nem kérdeztem senkit, én állítottam valamit. Mehetünk az Északi-sarkra, vagy játszhatunk leguggolást egy hangyaboly kellős közepén. Nekem mindegy.
A sereg élén valaki elkiabálta magát.
- Indulás! - vezényelt Róbert Gida.
- Indulás! - kiáltotta Mackó és Malacka.
- Indulás! - huhogta Bagoly.
- Indulás! - mondta Nyuszi. - Én is indulok. - És felsorakozott a menet élére, Róbert Gida mellé.
- Ahogy tetszik - jegyezte meg Füles. - Ha indulás, legyen indulás. Csak engem ne gyalázzon senki, ha esni talál.
Így tehát útnak eredtek felfedezni az Északi-sarkot. Ahogy így mendegélnek, az egész társaság élénken csacsogott erről-arról, kivéve Micimackót, aki persze megint csak verset fabrikált.
- Hallgasd meg az első strófáját - mondta Malackának, mikor elkészült.
- Micsodának az első micsodáját?
- A versemnek.
- Miféle versnek?
- Ennek.
- Melyiknek?
- Ha idefülelsz, meghallod.
- És ha nem?
Mackó erre már nem tudott felelni, inkább rákezdte, hogy aszongya:
Indulnak a hős sarkfelfedezők,
Bagoly és Nyuszi, Malacka meg én.
Messze maradnak el a régi mezők.
Bagoly és Nyuszi, Malacka meg én.
Micimackónak ez lesz a hősi nagy útja,
s velünk tart Nyuszi egész pereputtya.
Kár, hogy mi a Sark, azt senki se tudja,
Bagoly, se Nyuszi, se Malacka, se én.
- Csönd! - szólt hátra Róbert Gida. - Veszélyes Helyzetben vagyunk.
- Csönd! - szólt hátra Mackó Malackának.
- Csönd! - mondta Malacka Kangának.
- Csönd! - mondta Kanga Bagolynak, és még Zsebibaba is, Kanga zsebében, ismételte néhányszor, halkan és udvariasan, hogy ne hallja senki: "Csönd! Csönd! Csönd!"
- Csönd! - huhogta Bagoly Fülesnek.
- Csönd! - ordított Füles rettenetes hangon Nyuszi pereputtyára, s ezek összevissza ismételgették: "Csönd!" - míg az utolsó is el nem makogta. S most végre az utolsó pereputty tudni vélte, mit jelent és mire való a Tejfelezés: nyilván azt jelenti, hogy mindenkinek azt kell mondani: "Csönd!" - és gyorsan bedugni a fejét valami bucka alá, ott maradni és lapulni napokig, míg a veszély elmúlt - aztán sebesen hazaszaladni. Egyébként Futrinka Feri volt a neve ennek az utolsó Nyuszi-rokonnak.
Elérték a patakot, ez a patak magas sziklapartok közt dörgött és bukdácsolt, és Róbert Gida rögtön átlátta, milyen Veszélyes.
- Ez a megfelelő hely - magyarázta. - Itt a Kelepce.
- No de Malacka - csóválta fejét Bagoly fölényesen és dorgálóan -, te nem tudod, mi az, hogy Kelepce?
- Kedves Bagoly - mondta Malacka nagyon komolyan és határozottan -, amit Mackónak súgtam, az merőben magántermészetű megjegyzés volt, és semmi szükség rá, hogy akárki...
- A Kelepce tulajdonképpen azonos a Meglepetéssel.
- Tudom én azt - kottyant bele Mackó. - A Kelepce sokszor meglepően jelentkezik.
- Ha például valaki váratlanul rád ugrik, az Kelepce - mondta Bagoly.
- Na látod, Mackó - mondta Malacka -, mondtam neked, ugye! Kelepce az ugyanaz, mint mikor valaki rád ugrik.
Mackó erre esküdözni kezdett, hogy ő ezt magától is nagyon jól tudta, mert egyszer egy nagy Kelepce ráugrott, amikor leesett a fáról, és összevissza szurkálta.
- De senki se beszél itt efféléről - huhogta Bagoly kissé nyersen.
- Én igen - mondta Mackó.
Most óvatosan haladtak a patakon felfelé, egyik szikláról a másikra kapaszkodva, míg el nem értek egy fennsíkra, ahol a töltés kétfelé nyílt. A földnyelv két oldalán, a víz fölött füves tér volt, erre letelepedtek pihenni.
- Úgy gondolom - jegyezte meg Róbert Gida tűnődve -, a leghelyesebb, ha most mindjárt elfogyasztjuk élelmezésünket, legalább nem kell tovább cipelni.
- Hogy mit? - fülelt fel Micimackó.
- Az ennivalót - értette meg rögtön Malacka.
- Ez jó ötlet - bólintott Micimackó, és rögtön nekifogtak.
- Mindenkinek jutott? - kérdezte Róbert Gida teli szájjal.
- Csak nekem nem - mondta Füles. - Mint rendesen. - És borongva nézett körül, ahogy szokta. - Viszont remélem, legalább nem ültetek rá a tövisre.
- Attól tartok, én igen - ugrott fel Mackó, és visszanézett. - Hát persze! Benne ültem! Sejthettem volna!
- Köszönöm, Micimackó. Ha befejezted az ebédet - ugye, megengeded... - Odament, és legelni kezdte a tövist.
- Tudod - magyarázta, közben rágcsálva -, csak azért kérdeztem, mert nem tesz jót a tövisnek, ha ráül valaki. Kinyomja belőle a valódi zamatot. A jövőre nézve jegyezd meg ezt magadnak. Egy kis megfontolás, egy kis felebaráti előrelátás az egész - sok minden múlik ezen. Szót sem érdemel.
Ebéd után Róbert Gida odasúgott Nyuszinak, és Nyuszi azt felelte, hogyne, hogyne, hogyne, természetesen, és egy kicsit félrevonultak a folyópartra.
- Nem akarom, hogy a többiek hallják - mondta Róbert Gida.
- Természetesen - mondta Nyuszi jelentős pillantással.
- Nézd csak, Nyuszi... azt akarom kérdezni tőled, nem tudod véletlenül, hogy fest közelről egy olyan izé... Északi-sark... és egyáltalán... mi fán terem az ilyesmi.
Nyuszi a pofaszakállát cibálta.
- Északi-sark? Vagyis... úgy érted, hogy azt kérdezed tőlem...
- Tudtam, de elfelejtettem - vallotta be Róbert Gida nyíltan és elfogulatlanul.
- Én is tudtam, bizony isten - mondta Nyuszi -, furcsa véletlen, én is elfelejtettem. Úgy látszik, ugyanattól felejtettem el, mint te: attól, hogy tudtam.
- Gyanítom, hogy be van szúrva a földbe.
- Az valószínű. Ha egyszer olyan sark, ami egyáltalán be van szúrva, akkor csakis a földbe lehet beszúrva, mert az a legkönnyebb. Hová szúrták volna különben?
- Én is így gondolom.
- Az ám: de hol szúrták le?
- Azt majd kikutatjuk. Hiszen éppen arról van szó: fel kell fedezni, hová szúrták.
Visszamentek a többiekhez. Malacka a hátán feküdt, a boldogok álmát aludta. Zsebibaba arcát és mancsát mosta a patakban, Kanga büszkén dicsekedett a többieknek, hogy ez az első eset, és hogy íme, már magától mosakszik. Bagoly egy Érdekes Történetet mesélt Kangának; ilyen hosszú szavak voltak benne, mint Enciklopédia meg Rododendron, amikre Kanga még csak nem is figyelt.
- Nem vagyok én barátja ennek a sok mosakodásnak - dörmögött Füles. - Ez mind afféle modern firlefanc, ezzel a fül mögötti elmélettel... Nem gondolod, Micimackó?
- Én? - mondta Micimackó bizonytalanul. - Én azt gondolom...
Soha nem derült ki, mit gondolt, mert Zsebibaba felvisított, aztán loccsanást lehetett hallani és Kanga hangos jajveszékelését.
- Ez a vége a nagy mosakodásnak - jegyezte meg Füles.
- Zsebibaba a vízbe bukott! - kiabált Nyuszi, s Róbert Gidával egyetemben rohantak a segítségére.
- Nézzétek, hogy úszom! - visított Zsebibaba, miközben a vízesés elragadta, s bukfencezve zuhant a patak alsó folyásába.
- Nem érzed rosszul magad, drágám? - kérdezgette Kanga anyai aggodalommal.
- De igen! - mondta Zsebibaba. - És nézzétek, hogy ú... ú... - de már elragadta a következő vízesés.
Mindenki tevékenykedett a mentés érdekében. Malacka például, aki rögtön felébredt, fel és alá futkosott a parton, és szünet nélkül ezt kiabálta: - Nahát - de ilyet! Nahát - de ilyet!
Bagoly bőséges érvekkel magyarázta, hogy hasonló eseteiben a Váratlan és Időszaki Elmerüléseknek mennyire fontos a Fejnek Víz Fölött Tartása.
Kanga a földnyelven ugrált, s folyton kérdezgette:
- Hogy érzed magad, drágaságom? Nem fáj a fejecskéd vagy valamicskéd?
Amire Zsebibaba, ahogy egymás után merült ki a feje a következő zuhatag alján, mindig újra ezt felelte:
- Nézzétek, hogy úszom!
Füles egyszerűen megfordult, farkát a vízbe lógatta, s háttal a baleset színhelyéhez fordulva, egyre dörmögött:
- Ez mind a mértéktelen mosakodás gyümölcse. De kapaszkodj a farkomba, Zsebibaba, és nem lesz semmi baj!
Róbert Gida és Nyuszi pedig csak arra ügyeltek, hogy a mentés teljes rendben folyjon le.
- Ne félj, Zsebibaba, itt vagyok! - biztatta az áldozatot Róbert Gida.
- Zárjátok el a sekélyest valamivel! - kiabált Nyuszi.
És Micimackó már cselekedett is: szerencsére ő két zuhataggal lejjebb várta Zsebibabát, mancsai közt egy hosszú léccel. Kanga odaugrált, elkapta a léc túlsó végét, s így tartották a sekélyes fölött. Mikor Zsebibaba odaért, még egyszer elbugyborékolta:
- Nézzétek, hogy úszom! - Aztán megakadt a lécben, és kimászott.
- Láttátok, hogy úsztam? - dicsekedett még sokáig, köpködve magából a vizet, miközben Kanga szidta és dörgölte. - Mackó, láttad, hogy úsztam? Ezt nevezem úszásnak! Nyuszi, láttad, hogy mit csináltam? Úsztam! Hé, Malacka, Malacka, hol vagy? Láttad ezt az úszást, amit véghezvittem? Belepottyanok a vízbe - na mit gondolsz, mit csináltam erre? Hát úszni kezdtem! Úszni, bizony, ajhaj, mint a parancsolat! Róbert Gida, láttad, hogy úsz...
De Róbert Gida nem figyelt. Micimackót nézte elgondolkodva.
- Micimackó - mondta végre -, hol szedted ezt a lécet?
Micimackó, maga is csodálkozva, végignézte a lécet, amit még mindig a kezei közt szorongatott.
- Találtam - mondta. - Nézd, mekkora sarka van. Gondoltam, még szükségünk lehet rá. Felszedtem.
- Micimackó - mondta Róbert Gida ünnepélyesen -, expedíciónk elérte célját. Megtaláltad az Északi-sarkot.
- Ó! - mondta Micimackó.
Füles még mindig egy helyben állt, farkát a vízbe lógatva. Mind odamentek hozzá.
- Szóljatok Zsebibabának, hogy siessen - jegyezte meg. - Elázik a farkam. Nem akartam ezzel senkit terhelni, de meg kell említenem. Nem mintha panaszkodnék. De tényleg elázik.
- Itt vagyok! - visított Zsebibaba.
- Úgy, hát itt vagy?
- Láttad, hogy úsztam?
Füles kihúzta farkát a vízből, és lóbálni kezdte, hogy megszáradjon.
- Számítottam rá - mondta. - Megdermedt a farkam. Elaludt, nem is érzem, hogy van. Nem azért mondom. Nem vádolok senkit. De megdermedt.
- Ó, szegény jó Füles! - sajnálta Róbert Gida. - Majd én megszárítom! - És kivette zsebkendőjét, és ledörzsölte.
- Köszönöm, Róbert Gida. Te vagy az egyetlen az egész társaságban, aki, úgy látszik, ért valamit a szamárfarokhoz. A többiek... nem mondok semmit. Nem tehetnek róla, hogy nincs képzeletük. Az ő számukra ez a testrész nem jelent semmit... Azt hiszik, csak arra való, hogy lógjon!
- Ne törődj vele, Füles! Most jobb?
- Sokkal. Már érzem, hogy van... Már hozzám tartozik, tudod... Te megértesz engem, ugye?
- Hé, Füles! - mondta Mackó, közeledve a léccel.
- Köszönöm érdeklődésedet, Micimackó. Azt hiszem, ha minden jól megy, egy-két nap múlva már használhatom...
- Mit?
- Hát nem a farkam egészségi állapota iránt érdeklődtél?
- Nem is tudtam, hogy beteg volt.
- Megint tévedtem. Azt gondoltam, tudni szeretnéd, mi van vele, dermedt-e még, és hogy nem lehetnél-e valamiben a segítségemre.
- Nem, az nem én voltam. - Kicsit gondolkodott, aztán tanácstalanul hozzátette: - Talán valaki más.
- Jó, add át hálás köszönetemet az illetőnek, ha találkozol vele.
Micimackó aggodalmasan nézett Róbert Gidára.
- Mackó fedezte az Északi-sarkot - jelentette ki Róbert Gida. - Hát nem kedves tőle?
Mackó szerényen lesütötte a szemét.
- Ez az? - kérdezte Füles.
- Ez.
- És ezt kerestük?
- Ezt.
- Úgy! Na... fő, hogy nem esett az eső.
Beszúrták a léc egyik sarkát a földbe, és Róbert Gida táblát erősített rá, és a táblára ez volt írva:
ÉSZAKI-SARK
FELFEDEZVE MICIMACKÓ ÁLTAL
VAGYIS Ő TALÁLTA MEG
És így indultak hazafelé. S az a gyanúm, bár adataim nincsenek, hogy Zsebibaba meleg fürdőt kapott, mielőtt lefektették. Micimackó pedig egyenesen hazament, s nem sajnált magától egy kis szíverősítőt.
